hosszú hónapok teltek el az előző bejegyzésem óta. hol van már április, a tavasz első sugarai? ma pedig leesett itt az első hó is, bár a délelőtt el is olvadt, most estére újra erőre kapott és fehér a táj. imádom a havat, csillog a sötétben, ahogy visszaveri a hold fényét.  remélem sok-sok-sok hó fog esni ezen a télen.

előző témáimhoz hozzányúlva, szeretném megosztani veletek pekingi utam teljes történetét, hiszen még közel sem tettem közzé akkor írt naplóm teljes egészét.  most többet nem is írnék, viszont készítettem egy Peking, 2009 tavasz című fényképalbumot a facebookon, így a következő linken találtok néhány akkor készült képet:

Peking, 2009 tavasz

minden jót, vigyázzatok magatokra!

o.l.

--------------------------------------------------- o

2009. május 8-12.

          Most nem kaptam annyi infúziót, ez jól is esett, mert az első őssejt beültetés után négy napon át a napi két tűszúrást már kicsit nehezen tűrte a kezem. Fél három körül hoztak egy antibiotikumot, ami most több mint egy órán keresztül folyt le (máskor 10-15 perc).  Megint hozták a monitort is, és végig csipogta a hat órát… de nem az a biztonsági csipogás, hanem a bajt jelző csipp-csipp. Baj nem volt, jól éreztem magam az enyhe hátfájástól eltekintve. Valószínűleg rosszul állították be (két nővér is próbálta vagy húsz percen keresztül bűvölni), és ezért pittyegett rendületlenül. Mire lecsöpögött az antibiotikum, le is telt a fekvős időm. Kegyetlenül éhes voltam meg szomjas s ezektől pedig iszonyú fáradt. Úgyhogy egy nagy evés-ivás következett és megint energiáim teljében éreztem magam. A fejfájásos (meg hányingeres) mellékhatást, amit már említettem, két dolog teljesítésével lehet elkerülni. Az egyik a fejemelés mellőzése a hat órás fekvés alatt, a másik az, hogy felkelés után rengeteget, de legalább másfél liter folyadékot meg kell inni, mert csak így tudja a szervezet pótolni a lecsapolt gerinc folyadékot. Ha alacsony marad a nyomás, akkor annyira rosszul lehet az ember, hogy el is ájulhat. Amennyire szomjas voltam, nem esett nehezemre ledönteni 5-6 pohár narancslét evés közben, fél órán belül =)

          Aznap úgy éreztem, hogy annyira rossz volt most a gerincbe tű akció, hogy inkább elkerülöm a térköves, zötykölődős utcákat. Bár a fáradtságom eltűnt, nem éreztem, hogy nekem most ki kellene mennem. Este tíz körül hoztak még egy infúziót és szerintem felállítottam a saját gyorsasági rekordomat is, mert eléggé sebes tempóban folyt a lötyi lefelé, tisztán éreztem az egyenletes áramlást – mindössze maximum 8-10 percig. Aztán bedugtam a fülembe kedvenc zenéim egyikét és átadtam magam a hangszerek s énekek varázsának =) így telt el az első olyan nap, mikor nem tettem ki a kerekeim a kórházból.

          Szombaton pedig megnéztük a nyári palotát.  Lányok megkeresték térképen és közösen útra keltünk. 10 óra körül oda is értünk a gigantikus, gyönyörű, régi stílusú boltíves kapuhoz. Vártuk, hogy megérkezzenek Fanniék is a másik taxival, és bemenjünk egy újabb kínai világot megismerni. Lassan elkezdtünk aggódni, mert a lányok sehol nem voltak és az idő meg csak telt és múlt. Úgy másfél óra várakozás után arra jutottunk, hogy be kellene menni, mert valószínűsíthetően akkora területen fekszik a palota, a tó és a környező park, hogy nem lehet, hogy csak ez az egy bejárata van… a térképen is elég nagy térről van szó. Így hát bementünk és bíztunk benne, hogy nincs semmi gond és bent majd összefutunk a többiekkel.

          Csodálatos egy hely, és kerekesszékkel is minden zug bejárható – legalábbis amíg eljutottunk, ameddig vihart jelző szél nem támadt és hideg nem lett, no akkor megfordultunk és vissza sprint. Addigra már nagyon el is fáradtam, izomláz a rázós, térköves utaktól, nagyon durva…

          Bent először fallal, folyosóval elválasztott kis kertek voltak, szobrokkal, óriási vázákkal s nagyon szép virágokkal, fákkal, s még lián is lógott itt-ott. Több ilyen kert közepén egy kis épület áll, ezek vagy zárva voltak, vagy ajándéktárgyakat árultak bennük.

          Láttam egy nagyon aranyos dolgot, legalábbis én kellemeset mosolyogtam rajta. Ahogy bementünk az egyik ilyen kertbe, itt is szürke fal húzódott végig a bal oldalon. Szemből nézve előtte fű, és egy fa balra, ám itt egy járda vezetett a fal közepén lévő kerek ajtóhoz a füves területet kettészelve (ez úgy festett, mint egy előkert) és még karókra futatott zöld növény is volt a fal előtt, számomra mintegy a kerítést szimbolizálva. Több ilyen kerek ajtós kertet is láttam és hirtelen a hobbitok földjén éreztem magam. Ahogy azt Tolkien annak idején megálmodta.

          Tovább menve elhagytuk a kerteket és megláttuk a mellvéden túl a tavat, a túloldali dombokon a palotát – legalábbis én arra tippelek, hogy az lehetett ott maga a nyári palota. Nagyon szép volt a kilátás, sima, rezzenéstelen víztükör, míg odébb már kis sétahajók súlyától fodrozódott a víz… valószínűleg ezekkel a fehér, négyszemélyes csónakokkal lehetett megközelíteni a túloldalt. Mivel úszni egyáltalán nem tudok és a fedélzet kicsi volt, úgy döntöttem, hogy most inkább ezt kihagyom.

          A terület maga ovális alakú volt s mi az egyik felét jártuk be. Középtájon volt egy sziget is befelé, oda egy nagyon szép hídon kellett átmenni. Végig a korláton oroszlánkölykök szobrai sorakoztak. A fel-s lejáró rámpás volt, viszont elég meredek és rázós. Mondtam apunak, hogy lefelé csak hátramenetben lenne jó, s mikor épp elindultunk, odajött két húsz év körüli kínai srác s az egyik megfogta a kezem, hogy hátra ne essek. Nagyon jó fejek ezek a kínaiak =)

          A szigetet érdemes is volt megnézni, itt leginkább a furcsábbnál furcsább sziklás oldalak s meredek lépcsők látványa tetszett. Igazi mesebeli hangulat és itt is sikerült lefotóznom suttyomban egy édes ferdeszemű, kopasz kisbabát :)

          Aztán kerestünk valami étket, végül is egy-egy jó öreg hot-dognál kötöttünk ki. Sokan tartanak attól, akik ide jönnek, hogy kutyahúst vesznek-esznek véletlenül. Tény, hogy nagyon kell vigyázni vele, mit rendelünk, de kutyahúst nem egyszerű találni még itt sem, és ha mégis ráakadunk valahol, és nem tudnánk, hogy az az, akkor valószínűleg a csillagos eget karcolgató magas ára fog minket egyébként is elriasztani. Ez most csak a dog-ról jutott eszembe =)

          Tovább sétálgatva-gurulgatva láttunk még egy elvetemült kínait a – feltételezhetően nagyon hideg – vízben tempózni és lesifotósként jó messziről ráközelítettünk egy esküvői ruhában pózoló párra. Sőt, sikerült szert tennem egy szappanbuborék fújó játékra is… hiába, én sosem fogok felnőni, meg különben is, erősíti a tüdőt :P

          Végül fél négy fele, amikor már nagyon lehűlt a levegő és fújt a szél, elindultunk visszafele és stoppoltunk egy taxit. Itt a kórházban aztán találkoztunk a lányokkal és mint kiderült, ők is több mint egy óráig vártak ránk egy nem messze lévő másik bejáratnál. Így végül élménybeszámoltunk egymásnak és megmutattuk új kincseinket.

          A vasárnapi programunk az antikpiac volt. Ezen a helyen lehet mind nagyon drága és értékes holmikat, mind pedig nagyon olcsó és nem kevésbé értékes dolgokat vásárolni.

          Tanulva a szombati esetből, most megvárattuk egyik taxissal a másikat, sőt meg is beszélték, hogy hova fognak vinni minket, és az egyik kocsi követte a másikat.

          Mivel a lányok még nem reggeliztek, mi meg már rég túl voltunk rajta, úgy határoztunk, hogy első körben jóllakatjuk magunkat valahol. Keresgéltünk valami európai ízvilágot nyújtó éttermet, ám esélytelenül.  Végül betértünk egy kínaiba, de több dologra, amit rendeltünk azt a választ kaptuk, hogy nincs, pedig a füstölt hal kifejezetten európainak és fogyaszthatónak tűnt. Így apu kért egy salátát, amiről másnap Zsuzsi fénykép alapján megállapította, hogy tofus tál volt. Mi kértünk sült krumplit, gondoltuk, azt nagyon elrontani nem lehet. Tévedtünk, … még annál is jobban el lehet. Kőkemény sült krumpli, karamellizálódott cukor bőségtől összeragadva, nyúlva, paradicsomágyon. Fogtuk magunkat, fizettünk nem keveset és elment étvággyal távoztunk.

          Az utca közepén bal felől megláttam a „be” és a „kapu, ajtó” kanjiját…; gyerekek, ideje bemenni az antikpiacra.

            A selyempiaccal ellentétben itt nem noszogatják az embert, hogy ezt és ezt vedd meg, de ha nem tetszik, akkor van még ilyen meg olyan… itt nyugodtabban lehet nézelődni, ez nekem sokkal barátibb hely volt ilyen szempontból.

          Ahogy a neve is mutatja, ide a történelem és régiség kedvelő embereknek érdemes eljönni. Temérdek régészeti lelet (vagy annak álcázott) edény, óra, díszdoboz, szobor, ékszer, régi kínai fizetőeszközök… én úgy voltam vele, hogy nagyon jók meg szépek ezek a dolgok mind és igazán jó őket nézegetni, de megvenni nem venném meg őket. Aztán az egyik sarkon mégis csak találtam magamnak valamit, amit nem hagyhattam ott. Egy régi sakktáblát, nagyon jól imitálja azt, hogy ő régi =) megtetszett a fekete-vörös sárkány mintás doboz és a fából faragott figurák kínai alakjai. Most már meg kell tanulnom tényleg rendesen sakkozni =)

          Bent a piac területén aztán találtunk egy szendvicsezőt. Előjött az addig undortól elbújt éhség érzetünk és végre sikerült egy jót ennünk. Gyroshoz hasonló csirkehúsos-zöldséges melegszendvicset ettem, igazán jól esett :)

          Tovább menve láttuk, hogy a piac java része még hátra van. Itt voltak a picitől a hatalmas méretig porcelánok, jáde köves nyakláncok, gyűrűk, szobrok, igazgyöngyök (és azok tényleg azok), szőnyegek, sálak, ruhák, hangszerek… és nem is sorolom tovább, volt ott minden kacat :P

          Néhány festményt, falikárpitot szívesen elfogadnék, de ezeket hazavinni elég komoly és necces hadművelet volna sérülés nélkül.

          Úgy délután négyig elnézelődtünk a piacon, vettünk még pár apróságot, aztán irány vissza. Este jött át Zsuzsi és hozott finom vacsorát. Azt terveztük még péntekre, hogy itt a konyhában főzünk valami magyarosat, vettünk is hozzá alapanyagokat, de az utolsó pillanatban a főnővér megtiltotta a főzést. Mondván, hogy túl nagy szaggal jár. Tehát kiderült az is, hogy a hatalmas, kényelmes konyhában csak a mikrót lehet használni. Tanakodtunk, hogy mi legyen, hiszen minden hozzá való megvolt. Ki nem mehettünk, mert a rezsóhoz konnektor kell, a tábortűzhöz meg bogrács… arra jutott Zsuzsi, hogy elvisz mindent és majd valamikor hozza a kész finomságot. Ez történt meg vasárnap, és tényleg nagyon finom lett :) nagyon jól esett a gyomrunknak a paprikás krumpli meg lecsó keverék, otthoni fűszerekkel bolondítva.

          Estére nagyon fáradt voltam, kimerítő egy hét volt, a rehabilitációtól folyamatosan fáradt vagyok, mr. Dzsu után kell három-négy óra mindig, mire újra működőképes állapotba kerülök és még akkor is erős izomlázam van, ki van purcanva minden tagom. De nem baj, élvezem =)

          Hétfőn nem mentünk nagyobb kirándulásra, elnapoltuk keddre. Reggeli fürdés és reggeli és jött az akupunktúra. Dr. Dí Hu mosolyogva és boldogan mutatta a jobb lábamon az egyik izmot, hogy szerinte nőtt =) én még nem láttam rajta, de amennyire meg vagyok dolgoztatva, és a második őssejt után is volt energiatúltengés, mozgáshiány, furcsa bizsergés minden felé, el tudtam képzelni, hogy ő lát valamit, amit mi még vagy nem látunk vagy nem merünk elhinni… Viszont meglepetten vettem észre, hogy remeg a jobb vállamban a tű – de nem ilyen alig észrevehetően, hanem rendesen, jó gyorsan. Mutattuk is a doktornőnek, de ő csak mosolygott s bólogatott, elmondani viszont nem tudta, hogy mit jelent.

          Aznap nagyon nyomott hangulatú időjárás volt, kimentünk enni meg sétálni, aztán fél ötre jött mr. Dzsu. A felhők miatt nagyon sötét volt már akkor. Nagyon fáradt voltam még a hétvégétől és szerintem ő is érezte, hogy nincs hangulatom, mert nem kérdezett, nem beszélt, csak szép csöndben dolgozott, néha kedvesen elhangzott tőle egy „are you okay?” majd végül halkan köszönt, integetett s elment.

          Az idő még mindig pocsék volt, hűvös, esett s ez elálmosított minket, még mindig fáradt voltam nagyon... Maradék időnkben csak punnyadtunk, pihentünk és szólt a lá múziká a füleimben =)

          Kedden nyoma sem volt a hétfői lehangoltságnak, fáradtságnak, újult energiákkal indítottuk a napot. Kezdtünk rájönni, hogy valami lehetett abban, amit dr. Dí Hu mondott az izmaimról.

          Azt határozottan kezdtem érezni, hogy a kezeim, ujjaim jobban bírják a strapát, főleg a bal kezem – azt hiszem, újra meg tudom majd tanulni a tízujjas vakírást, most is épp gyúrok rá :P A finom, apró mozdulatok jobban mennek, pontosabbak… hu alig várom, hogy egyik barátom megtanítson rajzolni, ahogy elterveztük. Érzék van, csak kis kézügyesség kéne még. Szóval próbálom a jobb kezem a bal után fejleszteni, mert félelmetes, de kicsit most úgy érzem, mintha bal kezes lennék jobb helyett, mert az hirtelen sokkal ügyesebbé vált… (lehet, hogy egy balkezes kínaitól vannak az őssejtjeim és most nekiállt átkódolni a génjeimet és a végén ferdeszemű balkezes leszek… na jó, agymenés állj, mesélem tovább a keddet :))

          Délután, mikor véget ért a szúrás-gyurmázás, mindannyian felkerekedtünk és Zsuzsi vezetésével célba vettük a szemüvegvárost. Ez Peking egyik óriási bevásárlóközpontja, ahol semmi mást nem árulnak több mérföldes körzetben, mint ismert s ismeretlen szemüvegmárkák tökéletes hamisítványait. Két boltban sikerült elrendeznünk, amiért jöttünk. Még én is találtam magamnak új keretet, persze csak a lányok segítségével, mert ha van valami, amiben nem vagyok jó, akkor az a szemüveg keret választás…

          Vásárlás után egy isteni vacsorát költöttünk el egy olasz étteremben. Most milánóit ettünk, tonhalsalátát előételnek és persze az elmaradhatatlan forró víz is dukált hozzá. (Bátyus, pizzád rendel, mire hazaérek :P itt kétszer ettem pizzát eddig, de a tiéd viszi messze a pálmát, olasz étterem ide vagy oda…)

2009. május 13. (szerda)

          Ma reggel tíz órakor apuka robbantott ki az ágyból. Ideje felkelni, fürdés és evés és itt is lesz az akupunktúrás doktornő, akinek megtudtuk, hogyan kell leírni a nevét kanjival illetve latin betűs átírással. Szóval az eddig dr. Di Hu-ként emlegetett hölgy valójában dr. Ding Hong. Ahogy eddig írtam, az a megközelítőleges kiejtése =) ma újra lelkesen mutatta a jobb lábamon az egyik izmot, hogy ő azt pedig nagyobbnak látja =) és tényleg, haladunk, skacok! :)

          Amit én érzek még, az a sokkal jobb vérkeringés (nem hideg folyton a lábam), sokkal-sokkal könnyebb légzés, ehhez kapcsolódóan apu szerint erőteljesebb hang. Hihetetlen jó egy dolog ez az őssejt! :)

          Ma meg a bal kezemben remegett folyamatosan a négy tűből három. Félelmetes. De csak a látvány, mert érezni belőle nem sokat érzek. Csak furcsa látni, és hogy ez igazából mitől van s mit jelent, azt még mindig nem sikerült megtudnom. Majd ha otthon már net közelben leszek, utána nézek.

          Döntöttünk, tiltott város nézésre vetemedünk. Míg mr. Dzsu Fannit gyúrta, addig mi elmentünk apuval valami ebéd után nézni. Chenapo mellett szavaztunk, ez egy közeli kínai étkezde, jól főznek és teljesen megfizethető áron. Mikor meglátták, hogy megint jövünk, máris jött három vagy négy alkalmazott, köztük (a ruhája s viselkedése alapján) egy főnökasszony s segítettek leküzdeni a lépcsősor okozta akadályt.

          Evés után elindultunk közösen tiltott városozni. Odaértünk, és lelkesen bementünk, kicsit meglepően olcsónak találtuk a belépőjegyet, de hát az csak jó ugyebár. Úgy öt perc s egy kapu megpillantása után kezdett erősen olyan érzésem lenni, hogy én már jártam itt, hogy ez az a park ahol a múltkor voltunk. A többiek leszavaztak, mondván egy séma alapján építkeznek kínában, nagyon hasonlít egyik épület meg elrendezés a másikhoz, meg amúgy is mi most a tiltott városban vagyunk.

          Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor kimondtuk kereken, hogy ez az a park, ahol én s apu voltunk a múlt héten Zsuzsival, csak másik bejáraton mentünk be. Nem tudjuk, hogy hívják, ám bárhol is vagyunk, jól érezzük magunkat, élvezzük a csendes, tiszta levegőjű természetet s jót tesz a lelkünknek ez a nyugalom, amit ez a kert áraszt magából. Sok kép készült itt megint, a már ismert s ismeretlen helyekről. Találtunk egy fagyist is és arra gondoltunk, hogy felfrissítjük magunkat s adunk a kilóinknak. Nem sikerült, mert amit vettünk, annak olyan íze volt, hogy egyikünk sem bírta megenni (valami mézes puszedlis szilvás és egyéb ízek szörnyű keveréke). Ez lett a mi tiltott városunk s egyáltalán nem bántuk, hogy ide mentünk be =)

          Aztán átmentünk a Tian amnen térre, fényképezgettünk, kívülről meglestük a nagy Mao mauzóleumát, sétálgattunk. Később fogtunk egy taxit. Taxis bácsinak megmutattuk a kórház szórólapját, ám nem igazán tudta kivenni, hova is szeretnénk menni, sötét volt, az írásjegyek pedig kicsik. Mondtam neki, hogy „yung ding lu”, és meglepetésemre felcsillant a szeme és megismételte ugyanolyan kiejtéssel, ahogy én mondtam. Innentől fogva erősen gondolkoztam rajta, jól ejtettem-e, biztos ugyanarról az utcáról beszélünk-e, mert ez így túl könnyű volt… ha itt máshogy, más hangsúllyal ejtünk egy szót, vagy nem értik meg, vagy teljesen mást jelent, még a végén a város másik felén rak ki minket aztán stoppolhatunk.. De nem sokkal később megérkeztünk a keresett utcába, és mielőtt bejöttünk volna a kórházba, még vacsoráztunk egyet. Most pedig megyek lefeküdni, mert nagyon fáradt vagyok, főleg fizikailag. Komoly izomlázam van dr. Ding Hong tűi és főleg mr. Dzsu kezei nyomán. Jó éjszakát! =)

2009. május 14.

          Ma reggel megint apuka ébresztett… hiába, ez a friss levegőtől mentes, nyomott hangulatú homályos szoba elnyomja az embert, végig tudnám aludni az egész napot.

          Úgy volt, hogy ma elmegyünk újra a tiltott városba, így majd mi elmondhatjuk, hogy kétszer is voltunk :) de máshogy alakult a program.

          Reggel, khm… fél délben megérkezett dr. Ding Hong. Ma nagyon szenvedtem az egyik tűjétől, valahogy nagyon eltalált egy érzékeny pontot a jobb lábamban, mert térd alattól, ahova szúrta a tűt, egészen az ujjaim hegyéig fájt minden sejtem.

          Később megérkezett mr. Dzsu. Ígéretéhez híven elhozta nekem a fülbevaló golyók kis pendrive-kinézetű kellékének a leírását.  Ennek a dolognak az a lényege, hogy végig húzza óvatosan és lassan a fülön, és ahol elkezd furcsa jelző hangot adni, oda tesz egy golyóbist. Angol leírást kaptam, így sok mindennel ezzel kapcsolatosan nem lettem okosabb.

          Ma megkértük őt is, hogy írja le a nevét. Hivatalos átírás szerint az ő neve Zhu Yan-ként írandó. Ennek az első tagját kell Dzsunak ejteni.

          Közben átugrott Barbi is, hogy mr. Zhu szólt nekik, hogy Fannihoz csak ötre tud menni, mert az előbb hívták telefonon és egy orvosi konferenciára kell mennie. Így elnapoltuk a tiltott városozást. Kimentünk apuval ebédelni, és magamhoz képest rengeteget ettem, komolyan csodálkoztam, hogy hogyan bírtam azt mind elpusztítani. Apuka egy szót mondott. Őssejt.

          Étterem után vásárolni mentünk a kispiacra. Vettem magamnak egy igen heves s poénos alkudozás után 26 yuan-ért egy rövidnadrágot. Már vagy négy-öt kínai emberke vigyorgott rajtunk és szurkolt – hogy az eladónak-e vagy nekem, azt bizony nem tudom.

          Visszaértünk a kórházba s a nővérke hírekkel s egy új házi szabállyal fogadott minket. A malac influenza megjelent Pekingben, két amerikából érkező egyetemista fiúban diagnosztizálták a veszélyes kórt. Így Fanni és én mostantól fogva nem hagyhatjuk el a kórház területét. Apu s Fanni kísérői kimehetnek, de egy névre szóló kártyát kaptak, amit mindig maguknál kell hordaniuk, és bármilyen hivatalos személy elkérheti tőlük s ők ezzel igazolják, hogy miért van joguk belépni a kórház területére. Kínába beutazni innentől fogva elvetélt ötlet, mivel nem adnak ki vízumot. Az ország becsukta kapuit a külföldiek előtt. Azt hiszem, nagyon lassan fog telni innentől fogva nekem s Fanninak a hátralévő idő…

          De holnap őssejt nap, úgyhogy most megyek, mert hív az ágy… =)

2009. május 15-17.

         Elérkezett a harmadik őssejt adag napja. Korán felkeltünk s lefürödtem még mielőtt bármi más történt volna. Őssejt beültetés után ugyanis két napig nem lehet zuhanyozni, mivel nem érheti víz a sebet.

          Jött a nővérke a szokásos allergia teszttel és igazából nem is értem, miért tesztelnek minden alkalommal. Persze, könnyen lehet, hogy az a sárga folyadék csak ránézésre ugyanaz. Fő a biztonság =)

          Fél órás szoba fertőtlenítés után megérkezett dr. Li Min és asszisztense. Megmutatták rejtett tudásukat, minden elsőre, egy érzéstelenítővel, fájdalom-és zsibbadás mentesen zajlott, rekord idő alatt. Így kell ezt csinálni, emberek! :) az infúzió is lecsöpögött, mire ők végeztek, a monitor pedig a szobadísz szerepét töltötte be – hozták ugyan, de nem kapcsolták be, így megúsztam a hosszú távon már bosszantóvá váló pittyegő hangokat.

          Zsuzsi jött reggel és a beadás után is, és akkor újságolta, hogy vasárnap haza kell utaznia, mert hiába próbálkozott az utolsó pillanatig, most még neki sem hosszabbítják meg a vízumot. De nem hagy minket magunkra, sikerült helyettest találnia. Egy magyar lányt, aki kínai szakos és épp itt tanul kint Pekingben, és egy kínai srácot, aki angol szakos s a kórház alkalmazásában áll. Bármi problémánk van, kérésünk, óhajunk-sóhajunk, ezentúl őket lehet zaklatni :)

          A hat óra most valahogy nagyon lassan akart letelni, aludni nem tudtam és azon gondolkoztam, hogy ha fel is kelhetek, akkor is be vagyok zárva,… most először voltam vele úgy, hogy csak múlna el minél gyorsabban a hátralévő idő.

          Aznap este megint jött az energiahullám, bár most egy jó adag fáradság is társult mellé. Lányok meg is jegyezték, hogy megint rendesen fel vagyok töltődve, lévén addig szórakoztam a kezemben lévő pen-nel, míg majdnem összetört… =)

          Ma vasárnap délután van, és a hétvégén új felfedezéseket tettünk. Dr. Ding Hong-nak teljes mértékben igaza van, láthatóan szélesedett az izom mindkét lábamban, főleg a jobban. Ezt már nem lehet nem észrevenni! :)

          Valamint, félelmetes, de a kezeimben a felkarnál meg olyan helyre nőttek izmok, ahol eddig nem voltak. Nem hogy növeltem a meglévő tömegét, de teljesen újakat növesztettem egy éjszaka alatt. Ijesztő egy kicsit a tempó, de nagyon-nagyon jó és nagyon örülök neki, hogy már most látom és érzem az őssejtek hatását :))) a hangom is folyamatosan erősödik. Valahogy olyan, mintha egy új energiaforrást kaptam volna, és a szervezetem most ezt nagyon élvezi  :)

          Ám most felfüggesztem a gépelést egy kicsit. Ezen a hétvégén igyekeztem bepótolni minden elmaradásomat írás terén, beszámolni mindenről és most a lányok gondjaira bízom a pen-t (jelentem, még működik), hogy eljuttassák a céljához ezt az irományt :) üdvözlet mindenkinek! :) *hug*

2009. május 19.

Ma már kedd van. Nagyon mennek a napok, még így is, hogy be vagyunk zárva.

Tegnap egész nap hőemelkedésem volt. Reggel korán felkeltem, lefürödtem és hajat mostam, mert már igencsak piszkosnak éreztem magam. Erőtlenségemet a kialvatlanságnak tulajdonítottam, így reggeli után visszadőltem pihenni. Jött a doktornőnk s kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy erősödöm, nőnek az izomtömegek rendületlenül, csak most épp nagyon fáradt vagyok. Gondoltam rá, hogy talán le kellene mondani a rehabilitációt, de végül arra jutottam, hogy mégsem, mert annyira rosszul meg nem vagyok. Így mikor megérkezett dr. Ding Hong, nem mondtam neki ellent. Viszont jólesett, hogy minimális, 14 db tűvel indította a hetet a szokásos húsz helyett :) Mr. Zhu pedig ügyesen elűzte még a fejfájásomat is =)

Miután elment ettem s megint kezdtem túl kimerült lenni, a fejfájás is visszatért, de sokkal gyengébb volt. Evés, alvás, ivás. Ebből állt a napom ezután. Este aztán kértem egy lázmérőt. Hőemelkedésem volt. Ezek szerint egész nap az volt. Ez nálam szokatlan, mert ha hőemelkedés, akkor fél órán belül már magas láz és minimum két hét betegség a ráadás. Gyógyszert nem adtak, azt mondták, igyak sok forró vizet és másfél óra múlva mérjem meg újra. Közben leszöktem a bejárati ajtó elé egy kis oxigénért, mert ez a szoba nem bővelkedik benne. Nagyon jó volt, csak most meg már ott tartok, hogy nem tudom eldönteni, hogy jelen helyzetemben ki szeretném-e törni az ablakot a szobában vagy bedeszkázni… 

Szerdán pedig újabb őssejteket hozott nekem dr. Li Min és segítő jobbkeze. Szerencsére most is menetrendszerűen ment minden, persze volt néhány kellemetlen érzés, de ez vele jár. Sokan a darázscsípéshez hasonlítják a fájdalom nagyságát. A nyáron nekem megcsípte egy darázs a kezemet, és szerintem az sokkal de sokkal jobban fájt, mint a lumbal punktio… persze ez egyénenként változik.

Ismételten több óra zenehallgatás következett, megspékelve egy még azóta is kirakatlan bűvös kockával és néhány óra alvással.

Csütörtök óta pedig hála a magyar lánynak, akit említettem, újra hódolhatok régi szenvedélyemnek. Japánozom. Hozott nekem egy lemezt tele japános dolgokkal, így újra tanultam a hiraganát… mivel a nyelvtani dolgokat magamtól nem nagyon fogom tudni megfejteni, ezért a szókincset bővítem, kanjikat gyakorolok. Nagyon telnek már a lapok :)

Ma vasárnap este van. Az idő errefelé nagyon meleg, szinte egész nap megy a légkondi. Erről jut eszembe. Van egy szörnyeteg, hatalmas, órás monstrum gépezet, ami iszonyatos robajt keltve zúg el az ablakunk alatt, néha egy nap több alkalommal is. Célja és küldetése tisztítani a levegőt, gondolom ez is egy fajta védekező mechanizmus lehet a malacinfluenza ellen. Eredményeképpen nagyon párás, ködös és homályos lesz a légtér. 

2009. május 25.

Ma van az utolsó napunk Kínában. Egy részről nagyon örülök neki, mert felettébb hiányoznak már az otthoniak… családommal ugyan tartjuk a kapcsolatot telefonon, így tudunk mindig helyzetjelentést adni meg kapni, de mivel itt nincs internet, így a barátaimról semmi hírem…

Másrészről az őssejt előtt pedig tényleg le a kalappal, mert egyre jobban és jobban érzem jótékony hatását. Még az óra szíján is állítani kellett egy lyukat, mert kinőtte a csuklóm… nagyon komoly :) az általános erőnlétem is sokat javult, nem fáradok el olyan hamar, minden mozdulat sokkal könnyebbé vált.

Az ország pedig nagyon érdekes és szeretnék még sokkal többet tudni róla és látni belőle. Igaz, így szobafogságban sokat fejlődni a kulturális ismeretek terén nem tudok, de azért mindig csurran-csöppen valami, leginkább kedvenc akupunktúrás doktornőnknek köszönhetően. Ő tud bár a legkevesebbet angolul, mégis ő a legkommunikatívabb velünk, nagyon kitartó és mosolygós =)

2009. 05. 29.

Még hétfőn kaptam egy utolsó őssejt adagot. Minden problémamentesen ment, semmi zsibbadás, elsőre megtalálták a jó pontot, hamar végeztek velem. Miközben én hat órás kényszerpihenőmet töltöttem az ütemesen csipogó monitorra kötve, apum elkezdett csomagolni. Letelt az egy hónap! És milyen gyorsan, fel sem tűnt… kialakult ott is egyfajta rutin, hogy mi a napi program, mégis minden egyes nap hozott valami újat és hihetetlent. Első időszakban a sok kirándulás, aztán amikor napról-napra alakult rajtam valami a kezelésnek köszönhetően, nem győztünk csodálkozni =)

Az indulás napján még jött a rehab és új videó is készült rólam, régi fényképet is kértek ami alapján szembetűnően látszik, mennyit erősödött a karom. Még doktornő is meglepődött a változásokon.

Dr. Ding Hong-tól és Mr. Zhu-tól még búcsúajándékot és búcsúölelést is kaptam. Dr. Ding Hong mondta magyarul, hogy „viszlát”, mi pedig ugyanezt kínaiul, s mondta hogy nagyon vár minket vissza. Még azt is megígérte, hogy addig megtanul angolul rendesen – mondtam, hogy én is =)

Este megérkezett Reni és a kínai srác, aki segített nekünk. Beszélgettünk még egy jót, kiderült, hogy a srác hasonló dolgokat tanult az Oxfordon, mint én most a fősulin (közgazdaság, pénzügy, számvitel, matekok…). Véleményt cseréltünk Reni tolmácsolásával, ajánlott egy könyvet is, hogy olvassam el, és majd ha jön szeptemberben Magyarországra, összefutunk =) (addig nagyon fel kéne turbózni azt a nem létező angol tudásom…) Aztán este tízkor elhagytuk a kórházat és isteni érzés volt újra szabad levegőn lenni, mélyet lélegezni… majd fogtak taxikat Reniék és irány a reptér.

 A repülőút most egy órával hosszabb volt, de mivel éjszaka utaztunk, így belealudtunk az útba. A tíz órából hatot végig aludtam, aztán hozták a második meleg ételt és rá egy órára újra magyar földön voltunk, igaz, mi még 2,5 óra utazásnyira itthontól.

Családom olyan változásokat is észrevett, amiket mi nem… ugye ők nem láttak egy hónapig, anyu szerint még az arcom is változott. Több izom, több mimika =) „olyan jó rád nézni!” =)

híztam is, 4,5 kilót, de ennek jelentős rész az új izmok súlya. Kezdek egészen emberien festeni =) máshogy áll rajtam a hosszúnadrág, ducibb lett a lábfejem, kell vennem új szandált és szerintem a fekete nadrágomnak esélye nincs, hogy be tudjam majd gombolni…

Most gőzerővel folytatom a rehabilitációt, kitudja, még a végén tényleg önálló leszek =) folytatjuk a kupakgyűjtést és egyéb akcióinkat is, mert mindenképpen szeretném megismételni a kezelést.

Ez úton hatalmas köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy elutazhattam őssejtekért! Rengeteg ember munkája s segítsége tette ezt lehetővé, és hihetetlenül hálás vagyok, s nagyon örülök, hogy tényleg használt, s nem hiába küzdöttünk el magunkat Pekingig! =)

Üdvözlettel,

o.l.