csönd. némaság és hűs szellő hozta az erdő illatát közelebb és közelebb hozzánk, napról napra. egy fantasztikus hét egy fákkal körülvett tó mellett több, mint amit az ember ebben a rohanó világban kívánhat.
25-én éjjel autóba pattantunk, azt gondoltuk, szinte csak mi leszünk az autópályán, de rá kellett jönnünk, hogy nem csak mi vagyunk éjjeli bagoly szerepben. legalább annyi autó volt az úton, mint egy kevésbé forgalmas hétköznapi délutánon. végül ¾ körül már ott vártuk a többieket a wizzair belgiumi járatának csekkolós pultja előtt.
fél öt tájékán mindenki megérkezett, így szülők és családtól vett búcsú és sok „vigyázzatok magatokra!” közepette elindultam barátnőmmel, három új ismerősömmel és a szívtipró vakvezető labradorral a wizzair pultja felé. (jó tanács a wizzair-rel vakvezető kutyával utazóknak: az internetes jegyfoglaláskor ilyen lehetőséget jelezni nem lehet, ezért telefonon kell előre értesíteni a légitársaságot a kutyával való utazási szándékról.)
első nap a táborban a fáradtságé és az ismerkedésé volt. persze érkezés után beszélgetéssel töltöttük az időt, gyülekezés napja lévén kötelező program még nem volt. szállásunk egy négy szobás, két fürdős, két vécés bungalóban volt, a szobákban emeletes ágyakkal. a baráti összetartozás jegyében úgy döntöttünk, hogy mi öten egy szobában fogjuk túlélni a hetet, persze a kutyus, léna társaságában.
a vacsora éttermi színvonalú volt, addigra már az összes táborlakó megérkezett, folyamatos volt a zsibongás mindaddig, amíg a főszervező meg nem nyitotta hivatalosan is a 22. nemzetközi látás-és mozgássérülteknek szervezett windsurf tábort. bevallom, el nem tudtam képzelni, hogy fogok én valaha is windsurföt tanulni, és egyre égetőbbé vált a kérdés, ahogy valahából hirtelen holnap lett.
pedig pont ez volt a tábor célja. 50 lelkes önkéntes, köztük profi sportolók és edzők határozták el, hogy megmutatják a világnak: a windsurf mindenkié. a tábor nagyon vegyes volt: mozgássérültek, gyengénlátók, kognitív zavarral küzdők, vakok, fogyatékkal élők kaptak lehetőséget arra, hogy meglévő képességeiket használva a lehető legönálóbban hódítsák meg a vizet. mindenki kapott maga mellé egy segítőt, a látássérültek mellett például mindig ülve eveztek egy másik deszkán a segítők és szóbeli instrukciókkal látták el a szörfözőt.
a mozgássérülteknek speciális deszkát fejlesztettek ki, amin ülve is lehet szörfözni, gyakorlatilag felboríthatatlan, a vitorlát pedig bizonyos mértékben rögzítették, hogy ne dőlhessen el teljesen, így nem eshetett rá a lábunkra, testünkre. innentől fogva, aki elég erős volt fizikailag és elbírta a vitorlát, az mehetett egyedül, aki pedig nem, az kapott maga elé a deszkára egy segítőt, akivel közösen már nem volt nehéz tartani a vitorlát.
a szervezők az elméleti oktatásról sem feledkeztek meg. megtanították nekünk az alapokat, az angol neveit a deszka és a vitorla részeinek, bemutatták, hogyan kell összerakni és szétszedni azt. az utolsó napon pedig verseny is volt, ahol segítőmmel dobogós, harmadik helyet értünk el.
zseniális egy hét volt, fantasztikusan éreztem magam, és azt hiszem, ezt az egész magyar csapat nevében mondhatom. sosem felejtem el, nagyon jó volt ott lenni, átélni, tanulni, hülyéskedni, elkésni mindig mindenhonnan, fejlődni angolból. ez úton is köszönöm az élmény a csapatnak!
a belga sör legyen mindenkivel,
hotaru. voltam, immár 90%-ban gyógyult bal térddel ^^
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.