életem során több dologért tartom magam szerencsésnek és lehetek hálás. ezek közül már néhányat említettem nektek, és most egy újabbat szeretnék a sorba tenni. ez pedig nem más, mint a balaton közelsége, a víz, ahol szabad a mozgás, ahol senkire nincs szükségem azért, hogy akár hosszabb távokat is megtegyek. sétálva, mert megtart a víz. úszva, mert a karúszó nem enged elsüllyedni, vagy üldözve a másikat, aki persze sokkal gyorsabb nálam, és a fröcsköléseket is olyan lendülettel kapom vissza, mintha zuhany alatt állnék.
gyermekkorom éveiből talán ez az, ami a legélénkebben él bennem. nyaranta minden nap lent voltunk a strandon, amikor az idő engedte. gyalog mentünk mindig, hiszen mindössze tíz-tizenöt percre laktunk onnan.
gyakori volt, hogy nappal elérte a harminc fokot a hőmérséklet, éjszaka meg éktelen vihar tombolt szakadó esővel, vakító villámlásokkal és fülsértő dörgésekkel. akkor még féltem a viharoktól. a tetőtér gerendái csak úgy nyikorogtak, kicsinek meg voltam róla győződve, hogy egyszer le fog minket fújni onnan a szél. a sok esőnek köszönhetően azonban a balaton vize sosem melegedett túl, nem vált a pocsolyává. a viharokat pedig most már megnyugtatónak érzem, semmint ijesztőnek.
bár már több, mint tíz éve a város másik végére költöztünk, a balaton még mindig életem nagy szerelme, el sem tudnám képzelni az életemet olyan helyen, ahol nincs természetes víz, tó vagy folyó, esetleg tenger. az uszodát nem szeretem. a víz tele klórral, fertőtlenítő folyadékkal, szintetikus anyagok tömegével. nem mondom, hogy a balaton és társai patyolat tiszták, de ott nincs olyan szűk tér, bezártság-érzet.
de a balaton télen is fantasztikus. sokszor megyünk le sétálni, emlékszem, egyszer sötét volt már és égtek a lámpák. ködös idő volt és odafentről ragyogott ránk a hold. a hótakarta móló és a sziget, és a köztük elterülő víz sejtelmes-gyönyörűen különböző mély színekben játszott. a lámpák ködön áthatoló fénye, a hóról visszaverődött árnyalatok olyan megfoghatatlan egyediségbe burkolták a tájat, mintha az valamely festő vászonra álmodott képzelete lenne.
számomra ez pótolhatatlan, és bízom benne, hogy idén többször sikerül megmártózni a vízben is, mert amellett, hogy nagyon élvezem, nagyon jót is tesz, mert olyan izmokat tudok átmozgatni, amit egyébként nem. de a tavalyi nyár olyan hűvös volt, hogy a 11°C-ban minden szívbaj nélkül vettem fel a télikabátom, mikor elmentünk a barátaimmal boltba. borzalmasan szélsőséges időjárás volt tavaly nyáron, így csak pár nap tudtam fürödni.
ezen a héten viszont voltam a jégen is, merthogy befagyott a víz. a mechanikus kerekesszék velem együtt sem nehezebb, mint egy átlagember (szóval engem majd könnyű lesz átvinni a küszöbön), viszont nem praktikus a jégen, mert nem csúszik rendesen. így amikor két lány a kijelölt terület közepén otthagyott egy fakutyát, lecsaptunk rá és máris élvezetesebb volt a csúszkálás a korcsolyázók között.
egy gondolatot engedjetek meg a legelső bejegyzésemhez kapcsolódva: megmutattam a blogot több barátomnak, s közülük többen reagálnak a posztokhoz, nagyon jó kommentek érkeznek, melyekre érdemben még nem mindre válaszoltam. az elsőhöz pedig egy barátnőm csupán ennyit fűzött hozzá a blog keretein kívül: „nem tudtam, hogy lehetetlen – ezért megcsináltam”. az idézet gazdáját nem leltem, így nem tudtam ideírni. ettől függetlenül nekem ez most nagyon tetszik.
legközelebb jelentkezem a pekingi út előzményeivel, és folytatom az ott eltöltött idő történetét is.
addig is mindenkinek további szép hétvégét kíván,
o.l.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
IsabelII 2012.02.20. 19:44:10
nem érzem a címhez a bejegyzést, valami egyéni titok lehet, hogy ezt választottad.
nem kell feltétlenül válaszolnod minden bejegyzésre, én legalábbis nem várom el. én úgyis kiadom a lelkemből, amit akarok, egy hozzászólással.
szép volt a hétvégém, lányomnál és unokámnál voltam, képeket is csináltam. már ismered a Picasáról ezt az albumot, sajnos a címet nem tudtam átnevezni. Most leblokkoltattam, mert lakást is fényképeztem, de majd neked külön küldök meghívót. vagy, nézd meg a kis Jázmint a nyugdíjas klubomban: Hogy ízlik a nyugdíj? ez a címe. oda kommentet nem várok, persze ha van kedved, ne fogd vissza magad.
Moksa 2012.02.20. 21:33:51
Egy mókás emlék hévízi nászutamról: 1976. nyarán (ex) nejemmel aki akkor a Magyar Posta dolgozója volt, beutalót kaptunk a Posta hévízi vállalati üdülőjébe. Akkoriban az üdülő szomszédságában egy szabadtéri mozi működöt, minden este előadásokkal. Kinéztük magunknak kínálatból a Zorro című filmet és vacsora után átmentünk filmet nézni, de hogy?!
A könnyebb megértés miatt egy rövid kitérő: párom is mozgássérült, Heine-Medin-es, járógéppel és egy támbottal közlekedett. Én hozzá képest jobb állapotban voltam, mert a járásomhoz nem használtam semmilyen segédeszközt.
Szóval, elindultunk moziba. Volt egy kis gondunk, mert túlságosan sok időt elvettünk magunktól a vacsorázással és a moziba készülődéssel járó szépészeti eljárásokkal, alapos késének néztünk elébe. Ugyanis az üdülőből viszonylag sok gyaloglással és némi kerülővel értük volna el a mozi nézőterét, függetlenül a kerítésszomszédságtól! Jött az isteni szikra tőlem: másszunk át az üdülő hátsó kerítésén, mert onnan gyorsan elérjük a mozi bejáratát! Párom aggodalmaskodott: ő még soha életében nem mászott át kerítésen, járógéppel ez amúgy is lehetetlen, szólt a kifogása! Erre én: bízd rám magad, átemellek!
Hajrá, odamentünk a kerítéshez, ami szerencsére nem volt tüskés és egyéb veszélyes kiszögelésekkel kialakítva. A kerítés éppen olyan magas volt mint én, alul egy széles téglasávba volt beépítve, ami lépcsőként is felfogható. Felhúzódzkodtam rá és magam mellé emeltem feleségem erre a párkányra, majd megragadtam két kézzel és feltoltam a kerítés vasrácsának tetejére. Párom nagyon félt, hogy leesik, ezért kétségbeesve kapaszkodott a rácsba, és hangosan jajveszékelt, hogy mindjárt leesik és összetöri magát a túloldalon lévő járdán! Én határozott lendülettel felkapaszkodtam mellé, majd leugrottam a túloldalon a járdára, és le akartam emeli az asszonyt! Eléggé ijedt volt, erősen kapaszkodott és nem hagyta magát levenni! Hozzáteszem: ezen a járdaszakaszon nem volt közvilágítás, csak a moziból kiszűrődött fényben homálylottak körvonalaink.
Ahogy rángattam lefelé a feleségem, egyszer csak egy borízű hang szólalt meg a hátam mögött: jó estét kívánok az elvtárs és elvtársnőnek, a személyi azonosító igazolványokat kérem igazolás céljából! Püff neki, egy egyenruhás rendőr volt az! Elfogott a röhögés, hiszen a nejem a kerítésen ült riadtan kapaszkodva, én alulról rángattam, tehát egy igazán groteszk helyzet volt! Kacarászva mondtam a szervnek; bocsásson meg, de a moziba sietünk a feleségemmel, és nincsen nálunk semmilyen igazolvány! Mire ő: értem én kérem, csak azt nem, hogy miért másznak át ezért a kerítésen, nincsen kapu az üdülőben? De van, mondtam, csak késében vagyunk, ezért döntöttünk a kerítésen való átmászás mellett! A rendőr: akkor az elvtársnő ugorjon le gyorsan, és többé ne csináljanak ilyet! Vigyorogva mondtam a rend őrének: van egy kis baj, mert a nejem rokkant, béna a bal lába, ezért nem tud magától lejönni a kerítésről! Nagyot sóhajtott a rendőr és így szólt: akkor igazán nem értem magukat, de mi a azért vagyunk, hogy a dolgozó osztályt szolgáljuk, segítek maguknak! Fogta magát és határozott mozdulattal lesegítette a feleségem a kerítésről, biztonságosan talajra állítva. Majd udvariasan szalutálva még annyit mondott: további jó szórakozást kívánok, és máskor a kapun át közlekedjenek! Amikor a rendőr odébb ment, a párommal annyira röhögtünk magunkon, hogy nejem bepisilt a nevetéstől! A bejáratnál vettem egy műsorújságot és azzal igyekeztünk eltakarni a pisis foltot a nadrágján! A film egyébként nagyon jó volt és a kapun mentünk vissza!
Én látni vélem az árnyjátékot: a téli Balatonról írt soraid között! Egyébként azért jó a hozzászólás lehetősége és a te időnkénti reagálásod, mert ez a blogírás lényege! Akció, interakció, a visszacsatolás (feedback) lehetősége! Így kommunikálunk, nem igaz?
IsabelII 2012.02.28. 10:48:22
Lehet, hogy olyankor járt a Balaton mellett, mikor épp nagyon szennyezett volt? néha valóban undor volt bemenni. Én ugyan mindig bementem, siófoki nővérem révén sokszor nyaralhattam ott, de sok más fürdőhelyen is megmártóztam. Ma sokkal tisztább már a víz, nyáron pedig inkább este érdemes a jó kis langyos pancsiban.
Azt is olvastam, hogy hasonló korú hozzám, ha van kedve, szívesen látom a hogyizlikanyugdij.blogspot.com című klubomban (még ha most még nem is nyugdíjas)
Üdv, Isabel
Moksa 2012.02.28. 21:27:30
"Kabaré történetemnek" akkor éjszaka még volt egy epilógusa, ami legalább ennyire röhejesre sikeredett! Miután ez a blog Hotiról szól, ezért nem írtam meg a moziest folytatását. Semmiképpen sem szeretném "szétírni" Hotaru naplóját! Amúgy, ezen nászutunkon még két másik ugyanilyen kaliberű esetünk volt, amivel kivívtuk a velünk egy passzban üdülők általános jókedvét, illetve számos barátra leltünk! (Hja kérem, a hajdanvolt ifjúság...)
A Balcsiban nem szennyezettségi okok miatt nem fürödtem, egyszerűen nem vonzott a pancsolás! Én a kirándulás és hegymászás "bigott" rajongója vagyok, illetve a kerékpározás a szenvedélyem! Így van ez, ha egyszer az emberfiának valamelyik érzékszerve tökéletlen, akkor talál magának olyasmit, ami elfeledteti vele - esetleges - fiziológiai hátrányait!
Üdvözlettel: Moksa
IsabelII 2012.02.29. 08:38:25
Moksa 2012.03.01. 00:26:39
Írásait elolvastam, amolyan "csajos" gondolatmenetek. A követők között viszont nem látok férfiembert...
Üdvözlettel: Moksa
IsabelII 2012.03.02. 10:41:46
A blog mostanában indult, a témája ezerféle lesz, mikor mi jut eszembe - az mit jelent, hogy csajos?
És egyelőre kevés a követő, de miből gondolja, hogy valamelyik nem férfi? csak az írásból nem szabad következtetni, ugyanis én is azt hittem legelőször, hogy Moksa nő...:-)
o.l. 2012.03.07. 11:20:14
@IsabelII: ez esetben taita érzett rá a cím okára :) alig várom, hogy jöjjön a jóidő meg a nyár <3 strandolni akarok :D