így a harmadik bejegyzésben ideje pótolnom egy igen fontos dolgot, amit az illem és a jó érzés megkövetel, hogyha az ember új ismerősökre tesz szert. bár valójában nem tudom, hogy olvasóim között akad-e számomra még ismeretlen ember, azt hiszem, mégis írok egy rövid bemutatkozást.

1988-ban, egy tűző nyári nap hajnalán jöttem erre a világra. születésem körül minden rendben volt, ennek ellenére pár hónap múltán elkezdtem sokat betegeskedni, és hamarosan több időt töltöttem kórházban, mint itthon.  erről az időszakról nincs túl sok emlékem, de szerintem ez így természetes is.

az orvosok, habár betegségemet pontosan nem tudták – tudják – behatárolni, nem biztattak túl sok jóval, nagyjából a kisgyermekkort jósolták nekem, később a különböző tanácsadók a kisegítő iskolát, sőt, egyenesen azt javasolták szüleimnek, hogy adjanak intézetbe. mondanom sem kell talán, mennyire hálás vagyok nekik, amiért faképnél hagyták az ilyen tanácsadókat.

illetve egy ötletet megfogadtak: elvittek pszichológushoz és csináltattak velem egy intelligencia tesztet. annyit érdemes tudni, hogy én sokáig nem voltam hajlandó megszólalni idegenek előtt. pontosítok; bárki idegen előtt. akiről első pillanatban úgy döntöttem, hogy vele beszélek, azzal kommunikáltam, aki pedig valamiért egyszerűen nem volt szimpatikus, azzal a világ minden kincséért sem váltottam volna szót.

így tehát én sem könnyítettem meg szüleim dolgát. hiszen hiába mondják, hogy a gyerek bár nem tud menni egyedül meg fizikailag gyenge is, azért még igenis okos és vág az esze, ha egyszer nem beszél, hogy bizonyítsa! így aztán találkoztam azzal a rövid, barna hajú, szemüveges hölggyel, aki sok érdekes feladatot adott, és a végén egyenes utam nyílt városom egyik normál általános iskolájába.

szótlanságom még sokáig megmaradt, de a tanulásban nem akadályozott. magántanuló voltam, de az iskolába rendszeresen bejártam, így kaptam különórát a tanáraimtól, és találkoztam osztálytársaimmal, akikkel közös órám ugyan nem volt, mégis tudták, hogy közéjük tartozom. idővel többen odajöttek hozzám a szünetekben váltani pár szót, egyikükkel pedig nyaranta több éven át minden nap együtt csobbantunk a balatonban.

o.l.